Sziasztok! Valamelyik nap nagyon elvoltam és ebből született a lenti videó. Felelősséget nem vállalok érte. Remélem tetszik. Ha igen nyomj egy +1-et és likeold a videót, hogyha látni szeretnél egy újat. Köszönöm a figyelmet! Stell

9. Fejezet - Élet vagy Halál

Szia. Elkészült egy újabb fejezettel és remélem tetszeni fog. Az ízelítőből is kiderült már, hogy ebben a részben a Halál lép színre, de a kételyek is megvannak. Stella túléli vagy meghal. Kiderül. Nem szaporítom tovább a szót. Jó olvasást kívánok.

Élet vagy Halál

A viharfelhők éppen hogy elvonultak. Az égen néhol még gomolyfelhők látszódtak. Itt-ott a beszűrődő napfény megvilágította a felhők felső rétegét és a lenti tájat. Az idő lassacskán hidegre fordult. A fák elvesztették az összes levelüket. Elérkezett a December. Hónak nyoma sem volt. De az idő elég hideg volt, reggelente csípet is.

Evansville, Indiana, Usa

Stella az Evansville-i kórházban volt. A második emeleten a 18-as szobában feküdt. Csend volt. Csak néha egy egy ápoló haladt el a szoba előtt. A szoba úgy nézett ki mintha mindent fehér lepellel borítottak volna be. A falakat, a mennyezetet, a padlót és persze Stellát is. Mintha ez nem is a föld lenne, hanem a Menny. Stella mereven feküdt az ágyban, arca rezzenéstelen maradt. Mellkasa csak a lélegeztető gép hatására emelkedett meg majd süllyedt le. Infúzióra volt kötve. Mindaddig nyugodtan feküdt, amíg szemeit egy gyors mozdulattal kinyitotta. A mennyezetet pillantotta meg először. Körbetekintett a szobába, de egy árva lelket sem látott. Kihúzta a lélegeztető gépet a szájából és az infúziót is eltávolította. Felült az ágyon, lábait a padlóra helyezte és felállt. A pont vele szemben lévő ajtó felé sétált és kinézett rajta. Sürgő orvosokat látott és betegeket, akik ellátásra szorultak. Balra megpillantott egy információs pultot. Elindult felé. Amíg végigtopogott mezítelen lábával a folyosón, senki sem pillantott rá. Mintha ott sem lett volna. Lassacskán odaért a pulthoz, ahol egy nő állt és papírokat rendezgetett és írt alá. Tipikus nővér volt. Barna szem és haj és persze a fehér köpeny. Stella megköszörülte a torkát:

• ·         Elnézést!

Azt hitte, hogy a nővér nem hallotta, hogy szólt ezért ismét torkát megköszörülve szólt:

• ·         Elnézést! Autóbalesetem volt és meg szeretném kérdezni, hogy….

Abbahagyta a beszédet, mert észrevette, hogy a nővér egyáltalán nem figyel rá.

• ·         Hahó! – húzta el kezét a nő szeme előtt, de akkor sem keltette fel a figyelmét – Mi a szar? Most vagy álmodom, vagy nagyon megszívtam.

Körbenézett a folyosón, de senki sem pillantott rá. Előtte 1 -2 ember száguldott el, de észre sem vették. Végignézte az embereket, de azok rezzenéstelen arccal továbbmentek. Tekintette újra az információs pultnál lévő nővérre terelődött. Az elé táruló folyosó legvégén volt a lift. Mikor kinyílott egy ismerős arcot tekintett meg. Dean lépett ki. Stella irányába indult el. Stella azt sem tudta, hogy örüljön neki, vagy üsse meg. Bár előbbi észrevétele alapján sajna egyiket sem tudja közölni Deannel. Dean az információs pult előtt ment el. A nő mosolygott rá, de Dean nem foglalkozott vele, mert sietett. A nővér arca lekonyult. Dean célpontja a 18-as szoba volt, ahonnan Stella jött ki nemrég. Stella követte Dean a szobába és mikor az ajtón beért önmagával került szembe.

• ·         Mi a fene? – fakadt ki hamar.

A látvány olyannyira letaglózta, hogy nyomban le is ült az ajtó tövében magához húzva a térdeit. Arcát tenyerébe temette.

• ·         Hallottam már a testen kívüliségről, de sosem akartam megtapasztalni. Akkor most eljön értem a kaszás.

Stellát emlékek ezrei sorozta meg. Eszébe jutott húga Kim, kit olyannyira szeretett és a vele eltöltött idők. Bár némelyik emlék nem volt vidám, de túlélték. A vidám percei mindig akkor volt mikor együtt volt Kimmel, a hosszú autóutak, amelyeket gyakran végig énekelték és mulattak. Mindvégig harcoltak a gonosz ellen saját életüket is kockáztatva. Sok embert megmentettek, de előfordult, hogy munkájuk kudarccal végződött. Sose zavarta viszont őket, hogy a saját életüket kockáztassák. Hiszek emberek ezrei, milliói élete forgott kockán. Most viszont úgy érezte, hogy elvégezte mindazt, amit végzete rászánt. Töprengett ezen a gondolaton egy darabig, de úgy gondolta, hogy mégsem halhat meg egy kórházban. Hiszen mindig is utálta ezt a helyet. Legtöbbször kerülte is ha lehetett. Inkább dicsőséggel, terepen, bevetés közben akart volna meghalni, vagy megöregedve valaki mellett. Legutoljára halt volna meg egy tisztítószerrel és fertőtlenítővel illatosított, hófehér szobában. Ez sem volt Stella kedvenc helye. Főleg mikor az idősek nudista strandot tartottak. Volt szerencsétlensége ilyenben mikor eltörte a kezét. Azután napokig rémálmai voltak és pár óráig (vagy 12) enni sem tudott. Csöppnyi idő elteltével kizökkent gondolatmenetéből és Deanre nézett. Dean ekkor már az ágy mellett lévő széken ült. A másik oldalon lévő asztalra helyezte kávéját, hogy ki ne borítsa. Stellát figyelte. Csendben volt. Biztos el volt foglalva saját gondolataival.

Miután Dean megküzdött gondolataival megfogta a nő kezét. Stella ezt valóban érezte. Kezét felemelte, rápillantott utána Deanre.

Dean a nő kezét fogva beszélni kezdett hozzá:

• ·         Sajnálom a történteket. Ha a múltat meg lehetne változtatni, akkor nem lennél ilyen helyzetben. Nem flörtöltem azzal a két csajjal.

Stella felállt az ajtó mellől és az ágy túl oldalára állt Deannel szemben. Kezét összekulcsolta és hallgatta.

• ·         Örültem annak, hogy végre valami lehet köztünk – folytatta Dean.

• ·         Persze – vágta a pofákat Stella, még kissé ideges helyzetben volt.

·         A két csaj meg kiszúrt magának. Rám vetették magukat. Nem tudtam mit tenni. Nem akartam illetlennek tűnni a kocsmában tartózkodók előtt. Egyiket véletlen fellöktem, de nem flörtölni velük – magyarázkodott Dean.

• ·         A faszt nem – idegességében csapott egyet Dean kávéját egyenesen a padlóra küldte.

Az egész kávé szétfolyt a padlózaton. Még jó, hogy nem szőnyeg volt. Dean ijedtében felugrott a székből és meredten bámult a kifolyt kávéra.

• ·         Mi a fene? Tudok ilyet is. – tekintett össze vissza Stella.

Stella maga sem hitte el, hogy úgynevezett szellem létére ilyet tehet.

• ·         Stell? – szólalt meg Dean a teremben körbetekintve.

Dean telefonjához kapott. Sam nevét kereste ki és hívta egyből.

• ·         Sammy? Megvan még a szellemtábla?

• ·         Dean. Azt te adtad el ebayen. Nem emlékszel? – hallatódott Sam hangja a telefonból.

• ·         Basszus tényleg.

• ·         De van egy ötletem. Remélem, beválik.

• ·         És mi az? – kíváncsiskodott Dean.

• ·         Már úton vagyunk, hamarosan ott vagyunk és meglátod. – fejezte be Sam és már ki is nyomta a telefont.

• ·         Értem, de „ vagyunk”? – ezt már Sam nem hallotta, mert addigra lerakta.

Stella Dean reakcióit figyelte a telefonbeszélgetés közben. Egy szót sem szólt. Dean valóban meg akarja menteni az életét. Dean elrakta telefonját és Stellát figyelte.

• ·         Akkor jön Kim is? Remélem emlékszik rám. – mondta Stella, bár senki sem hallotta, de azért neki megnyugvás volt, hogy valakihez beszélhetett.

Hamarosan megérkezett a kórházba Sam, de nem egyedül jött. Hozta magával Kimet is, aki időközben visszanyerte emlékeit. Kim kissé idegesnek látszott, ahogy a kocsiból kiszállt. A kocsi ajtaját becsapta. Sam riadtan nézett a nőre, nem látta még ilyennek. Úgy érezte vér fog folyni. Bementek az épületbe. Beszálltak a liftbe. Kim a liftben tartózkodásuk alatt meg sem szólalt. Szigorúan egyenesen nézett. Mikor a liftajtó kinyílt egyenesen sietett a 18-as szobába. Az információs pultnál lévő nőre se Sam se Kim nem nézett.

A szoba ajtaja nyitva volt, a redőny le volt engedve, egy kis fény szűrődött be a redőny résein keresztül. Sam és Kim be is értek a szobába. Alighogy megpillantották Stella testét, Kim felbőszülve meredt Deanre, aki próbálta kerülni gyilkos pillantásait, kisebb nagyobb sikerrel. A kitartás körülbelül 1 percig tartott. Ezután Kim nem sokáig tudta türtőztetni önmagát. Kezét ökölbe szorította, teljes erejét és haragját bevetve arcul ütötte Deant. Dean az ütés hatására a földre kerül és csak pislogott. Állkapcsához nyúlt miután feleszmélt, hogy mi is történt. Az ütés nagyon fájt neki és csak egy szót tudott kinyögni:

•  Miért? – Többre nem volt ereje.

• ·         Na vajon miért? – vágta Deanhez a szavakat.

Sam egy laptoptáskát magához szorítva nézte végig az eseményeket, nem mert közbe szólni.

• ·         Köszi, Sammy a segítséget.

• ·         Bocsi, nem akarok belefolyni.

• ·         Ügyes voltál Kim – paskolta meg Kim vállát Stella.

Kim érezte Stella jelenlétét és körbenézett a szobában. Dean és Sam Kimre pillantott

• ·         Itt van? – kérdezte Sam a nőt, aki bólintásával tudatta, hogy valóban Stella van a szobában.

Sam végül felsegítette bátyját a földről, de előtte odaadta Kimnek a laptopját.

Stella azonban nem tudott rájuk figyelni, mert megzavarta valami. Hangokat hallott a szobán kívülről, de a többiek ezt nem vették észre. Kisétált az ajtón és követte a furcsa hangot. A hang balra a második szobából jött. Mezítlen lábaival halkan, lopakodva közelítette meg a helységet. Mikor már majdnem az ajtónál volt körülnézett, de egy árva lelket sem látott bolyongani a folyosón. Az ajtó félig volt csak behajtva simán beslisszolt. Megriadt. Mintha egy szelemet látott volna az ott fekvő beteg felett lebegni.

• ·         Menj onnan! – ordította és megfogta a kezét vagy minek nevezzem azt.

A szellemféleség viszont ellökte és kisuhant a szobából.

A beteg ekkor haldokolni kezdett. Stella nem tehetett semmit. Hamarosan nővérek és doktor lepték el a szobát. Stella a sarokból nézte végig az eseményt. Próbálták megmenteni az életét, de sajnos már nem tudtak.

• ·         A halál beállta 11 óra 14 perc – mondta az orvos órájára pillantva.

Az egyik nővér a doktorra tekintett és mondta:

•  Legalább nem szenved tovább.

Stella a mondat elhangzása után kiment a szobából és azon gondolkodott, hogy ami a beteg felett lebegett az valójában egy kaszás lehetett. A kaszás valószínűleg ő érte is el fog jönni, ezért cselekedni kell. Visszament a 18-as szobába, ahonnan az előbb kijött. Kim az asztal előtt ült, előtte a laptop bekacsolva, 2007-es Word megnyitva. Sam és Dean mögötte várták, hogy történjen valami. Ahogy belépett már ezt hallotta Dean szájából:

• ·         Most mi van? Valamit elbasztunk? Mondtam, hogy a laptopos dolog nem jön be.

• ·         Nem basztam el semmit. – vágta rá Kim – de ha még egyszer megszólalsz vér fog folyni.

• ·         Gyerekek. – szólt közbe Sam. – Lehet, most nem tartózkodik a helységben.

Kim és Dean Samre nézett majd vártak mindannyian.

Kim miután megnyugodott megszólalt:

•  Stella, ha most itt vagy kérlek, írj.

Stella az ajtótól egyenesen hozzájuk sétált. Elkezdett írni csak tőmondatokban:

Kaszás.

Veszély.

Loreley.

Mindannyian a képernyőre szegezték tekintetüket. Sam és Dean Kim háta mögül figyeltek, de mikor Stella leírta a szavakat mindketten egyszerre a képernyőhöz hajoltak. Kim feje volt közöttük. Kim mikor észrevette, hogy a két Winchester olyan közel van, hogy már zavarta, megszólalt: Fiúk.

• ·         Bocsi - mondta Sam.

• Akkor Stell veszélyben van, mert egy kaszás van a kórházban. – következtette ki Kim a tőmondatokból, de nem tudta befejezni.

• ·         De miért Loreley? – mondta Dean.

• ·         Mert valószínűleg csak neki van elég ereje, hogy útjába álljon egy kaszásnak vagy erősebbnek.

Dean megfogta az arcát majd elgondolkozott. Utána elengedte és mondta:

• ·         Na legyen, de valaki tudja, hogy hol van.

• ·         Azt hiszem Dina és Cas követik. – szólt hozzá Sam.

• ·         Akkor őket kell felkeresnünk minél hamarabb.

• ·         Rendben akkor hívd fel őket. Cas hátha meg tudja győzni Loreleyt.

• ·         Muszáj lesz segítenie. – fejezte be Dean és máris kapta elő telefonját.

Louisville

Castiel és Dina a louisville-i városban tartózkodtak. Az egyik kávézóban Dina épp kávéját iszogatta közben napilapot olvasgatott. Castiel hirtelen az előtte lévő széken termett.

• ·         Ugye tudod, hogy utálom ezt. – szólt hozzá egy kedves erőltetett mosollyal az arcán.

• ·         Mit? – kérdezte Castiel mintha semmiről sem tudna.

• ·         Inkább hagyjuk, túl korán van hozzá.

• ·         Mindjárt dél, ez neked reggel?- vonta kérdőre Castiel.

• ·         Igen. – ekkor megszólalt a telefonja. – Dean hív.

Dina felvette a telefon és beleszólt:

• ·         Szia. Miért keresel?

• ·         Szia. Miért mindig mikor hívlak akarok valamit tőled?

• ·         Általában igen.

• ·         Na jó most is. Hol vagytok?

• ·         Louisvilleben.

• ·         Az nem messze van innen.

• ·         Mert hol vagy?

• ·         Evansvilleben. Stellának balesete volt és kórházban vagyunk most. Kergetik a kaszások ezért szükségünk lenne Loreleyre. Jó lenne, ha be tudnátok keríteni.

• ·         Úristen. Mi vagyunk mi a szállítók?

• ·         Igen, ott van Cas meg tudjátok találni, ha már egy ideje figyelitek.

• ·         Jól van. Ha minden igaz tudjuk a helyzetét és rádumáljuk.

• ·         Rendben, és ha lehet, siessetek. – hangzott Dean rövid, tömör válasza.

Dean egyből le is rakta. Dina ezt követően csak a telefonjára pillantott, majd zsebre rakta és az angyal felé fordult:

• ·         Nos, akkor keressük meg Loreleyt. A következtetéseid alapján hol tartózkodhat?

Dina mondandója után Castiel elgondolkozott ezután felemelte fejét és komoly arckifejezésével válaszolt:

• ·         Mivel egy ideje követjük, megtudtuk, hogy kerüli a nagyvárosokat, a kisebb városokban vagy parkokban tartózkodik és kerüli az angyalokat és démonokat. De van egy sejtésem, hol lehet.

• ·         Na hol?

• ·         Gyere, megmutatom. – állt fel Castiel az asztaltól és indult is ki a kávézóból.

Dina megitta a kávé maradékát, felkapta kabátját, kifizette a kávét, felkapta az újságot és ment is Cas után.

• ·         Várj már meg – kiabált Dina Castiel után - Miért nem teleportáltál a kávézóban?

Castiel behúzódott a kávézó melletti épület mellé, ahová Dina követte.

• ·         Követnek bennünket. Lopakodnunk kell.

• ·         Ki követne minket?

• ·         Miután megérkeztem, nem sokkal egy férfi lépett be a kávézóba. Egyfolytában minket figyelt. Elég ok a paranoiára.

Castiel nem engedte, hogy Dina bármit is mondjon, megfogta vállát és már el is tűntek. Ezek után az említett férfi kiment a kávézóból és oda ment, ahol az előbb Castiel és Dina, de már nem voltak ott. A férfi körülnézett, de senki sem volt addigra ott – a francba. – mondta és lelépett.

Hoosier National Forest

Dina és Castiel miután elteleportáltak egy kedves kis helyen találtak magukat. Minden zöld volt. Hasonlított egy erdős területre. A fákon mókusok ugráltak. Zajlott az erdei élet.

• ·         Hol vagyunk? – kérdezte Dina miután megcsodálta az erdő szépségeit.

• ·         Hoosier Parkban.

• ·         Itt van Loreley?

• ·         Igen.

• Nos, elég szép helyet választott magának. Van ízlése.

• ·         Igen. – mondta Castiel, közben körülnézve.

• ·         Követtek minket?

• ·         Nem. Nem hiszem. – nézett Dinára és ezt követően az erdő közepébe vetette magát.

• ·         Hova mész? - vonta kérdőre Dina.

• ·         Úgy érzem, erre van, és ez a legrövidebb út.

• ·     Értem, ha te mondod… - fejezte be mondatát Dina és követte Castielt az erdő mélyébe.

Körülbelül 10 percig bolyongtak az erdőben mikor kiértek egy tisztásra. Egy kis tavacskát pillantottak meg. A kövekről víz folyt a patakba. Úgy nézett ki, mint egy kisvízesés. Dinának nagyon is tetszett ez a mini vízesés. De nem sok ideje maradt egyikőjüknek sem csodálni, mert a pataktól nem messze megpillantottak egy fekete hajú nőt, aki háttal állt nekik. Castiel közelebb lépett. Ekkor a nő fejét kicsit balra fordította és megszólalt: Castiel. Tudtam, hogy jössz.

• ·         Loreley – szólt hozzá Castiel.

• ·         Ő az? – nézett a nőre Dina.

Ekkor Loreley megfordult és egyenesen feléjük indult el. Előttük egy méterrel megállt.

• ·         Ugye nem követtek titeket?

• ·         Nem, de miért bujkálsz? . vonta kérdőre Dina.

• ·         Nem bujkálnék, ha nem lenne rá okom. Az angyalok vadásznak rám.

• ·         De miért?

• ·         Az ő szemükben ellenségnek számítok, mert tudok olyat is, amit ők nem és tudni akarják minden áron. Tudom azt is, hogy miért vagytok itt.

• ·         Stella miatt. Baleset érte és veszélyben van. Kaszásokkal állunk szemben. De honnan tudod?

• ·         Nehéz elmesélni. Angyali titok, de most nincs időnk. Úgy kellene eljutnunk Evansvillebe, hogy nem teleportálunk.

• ·         Akkor én erre tudom a megoldást. – dörzsölte össze Dina a kezeit és elmosolyodott.

Nem messze az erdőtől egy kocsit találtak lezárva. Dina 1 perc alatt feltörte.

• ·         Nem semmi. – nézett Castiel nagyokat – mik nem derülnek ki.

• ·         Csend ülj be – mondta Dina a kormány mögé behuppanva.

• ·         Komolyan te fogsz vezetni, - kérdezte Castiel kicsit meglepődve miután beszállt.

• ·         Rád nem bízom a vezetést, ennyi és amúgy is jól vezetek.

Miután Loreley is beszállt a kocsi hátsó ülésre indultak is Evansville felé. A kocsi kerekei csikorogta, mikor Dina rálépett a gázra. Rákanyarodtak a főútra és padlógázzal indultak Evansville felé.

Eközben Evansville kórházában:

Sam és Kim kimentek kávézni, amíg Dean Stella testénél maradt.

• ·         Remélem, Loreley hamar megérkezik. – szólt Sam Kimre tekintve, aki teljesen el volt gondolkozva.

• ·         Meg fog érkezni. – mondta Kim miközben kávéját kortyolgatta.

Lepihentek a sorba kirakott székekre és próbáltak lenyugodni.

Dean bent a szobában Stella kezét fogta és próbált hozzá beszélni, nyugtatni, hogy visszajut a testébe, mert Loreley már valószínűleg Evansvillebe tart.

Stella az ággyal szemben állt és önmagát figyelte, ahogy fejszik az ágyban, rezzenéstelen arccal, hófehér környezetben. Néha rápillantott Deanre, aki az ágy melletti székben ült, fogta a kezét és biztatta. Csak a lélegeztető gép csipogó hangja hallatszott. Az ablakon beszűrődő fény világította be a szobát. Úgy érezte, hogy örökre itt marad. Közelebb lépett az ágy végéhez, amely fából volt kialakítva. Kezét az ágy végén lévő fán végighúzta lassan és koncentráltan. Tetszett neki, ahogy a fa vonulata körbe halad. Lépések zaja és nesz zavarta meg, ami mögüle hallatszott. 

• Hello, Stella! Végre találkozunk. – hallatszott az ismeretlen hangja. 

Stella lassan hátrapillantott és nem mást talált maga mögött, mint magát a Halált. Stella gondolta, hogy megjelenik egy kaszás, de azt nem, hogy pont a Halál látogatja meg. A Halál újra megszólalt: - Sok jót hallottam ám rólad. De sosem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk. Stella arca kissé megmerevedett a Halált látván és hallatán. Azt hitte, hogy hamarosan meg fog halni. Az agyában lejátszott minden egyes emléket és lehetséges variációkon vetett fel magában, hogy hogyan menekülhetne meg. Általában a testen kívüliségből nincs menekvés, de ő Benett és nem adhatja fel és nem halhat meg ilyen körülmények felett. Nem tudott megszólalni, szája is tátva maradt. Végül feléje fordult.

• ·         Nem kell tőlem megijedni. – szólalt meg ismét a halál. – Csak a természetes dolgomat teszem.

Stella karba font kézzel figyelte, amit a Halál mond neki, de nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe:

• ·         Miért az természetes dolog, mikor egy családot szétszakítasz azzal, hogy elveszed a két szülőjét?

• ·         Nem én szabom meg, hogy ki halljon meg. Ha egy életet meghagyok, a másik meghal. És a te tested is meggyógyul, már nem kerülhetsz vissza a testedbe. Vagy velem jössz, vagy itt maradsz. Te választasz.

• ·         De ez hogyan lehetséges. És mi van, ha maradok?

·         Szerinted hogyan lesznek a szellemek? Azok, akikre vadászol. Csak egy idő után agresszívek lesznek, pont amilyenekre vadásztál.

• ·         De, hogy hagyhatnám őket itt – nézett hátra Deanre, aki még erősebben szorította a kezét – szükségük van rám, nem tehetem.

• ·         Néha önzőnek kell lennünk. Mit mondasz, jössz vagy sem?

Stella hátat fordított a Halálnak és Deanre nézett, majd lesütötte a szemét. Eszébe jutott minden, de mégsem tudott döntésre jutni.

Sam és Kim ekkor már megitták a kávéjukat és felálltak a székről.

• Dean, szerinted jól van? – kérdezte Sam.

• Mert?

• Magát hibáztatja a baleset miatt. – fejezte be Sam, de Kim nem tudott válaszolni rá, mert ekkor lépett be a Kórházba Loreley, Dina és Castiel.

• Meg is érkeztetek? – lelkesült fel Kim.

• Nagyon siettünk – mondta Dina.

• Siessünk! – mondta Loreley és indult is a lift felé a többiek reakcióját meg sem várva.

Mindannyian utána iramodtak és a lift pár perc alatt a megfelelő helyen nyílt ki. Loreley a lift ajtó kinyílása után gyors iramban a 18-as szobát célozta meg.

Közben Castielnek mondta, aki mellette haladt, ugyanolyan tempóban:

• Amíg bent leszek, védjétek a hátam.

Castiel bólintva tudatta, hogy megértette. Az ajtó előtt megálltak és várakoztak. Loreley bement az ajtót és bólintott Deannek, aki ekkor felpattant a székből. Egyikük sem szólt egy szót sem. Loreley látta a Halált, mint más angyalok is. Stella lelke az ágy előtt állt és észrevette, hogy Loreley látja.

• Látsz engem? – kérdezte furcsán.

• Igen és most segítek rajtad.

Ekkor Loreley megfogta Stella fejét és ezzel egy időben a Halál is eltűnt.

Stella az ágyban tért magához. Dean kezét megszorította, kinyitotta a szemét. Dean erre felmosolyodott és kiabált:

• Felébredt!

Stellát zavarta a lélegeztető gép ezért levegőért kapkodott.

Sam, Kim és Dina értesítették az orvosokat, akik rögvest eltávolították a szájából a készüléket.

Loreley Deanre nézett aztán Stellára.

Dean felnézett és mondta:

• Köszönöm.

Loreley csak bólintott és el is tűnt.

Mindannyin bementek, hogy megnézzék a kis beteget. Kim megölelte nővérét meg egy kis könnycsepp is végig gördült az arcán:

• Úgy féltem, hogy elvesztelek.

• Nem olyan könnyű engem lerázni – mondta Stella és elmosolyodott. – menjünk haza.

Az orvos ott állt velük szemben.

• Úgy látszik, már semmi baja sincs, nyugodtan mehet.

Mindannyian elmentek Bobbyhoz Sioux Fallsra. A lányok az út közben elég el voltak, énekeltek, mulattak és élvezték az életet, amelyet Stella visszakapott. Stella most érzi igazán, milyen is az élet, hogy mennyire törékeny és milyen hamar elveszthető, elhanyagolható. Miután megérkeztek Bobbyhoz megünnepelték Stella visszatérését. Vicces történeteket meséltek, amik velük történtek meg és a sörfogyasztás sem maradt el.

Sötétedett. A nap utolsó sugarai még bevilágították a tájat, a roncsteleppel együtt. Az eget is beszínezték. Mintha létrehozott volna egy szivárványt, és ahogy ment lefelé a nap úgy vesztek el a szivárvány színei.

Stella az Impalának dőlve nézte a naplementét. Nem sokszor nézte meg, de mindig is természeti csodának tartotta.

Dean jött ki ekkor az ajtón és a nő mellé sétált és ő is a kocsinak dőlt. Mindkettejüket megvilágította a nap utolsó sugarai.

• Sajnálom – mondta Dean és lesütötte szemét.

Tudom, nem hibáztatlak és magadat sem kell. – mondta Stella.

Dean ekkor a nőre tekintett és Stella is rá nézett. Megölelték egymást. A pillanat olyan hosszú ideig tartott, de nekik csak egy rövid időnek számított.

Stella végül a napra mutatott, amely körül elhelyezkedett a szivárvány:

• Hát nem szép.

• De – mondta Dean és elengedte karjaiból a nőt.

Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Sem azt mikor megyünk el és hogyan köszönthetünk el szeretteinktől. Az élet sok mindent rejt számunkra, de azt csak mi tudhatjuk, hogy mit is.

Köszönöm, hogy elolvastad. Remélem tetszett. Ha tetszett, kérlek likeold és ne felejts el kommentelni. Köszönöm a figyelmet. :D

Egy kis ízelítő

Egy kis ízelítő

Sajnos az utóbbi időben nem tudtam írni, családi okok miatt, mármint a rosszabbik miatt, de most teljes erőmet bevetettem, hogy legalább egy kis ízelítő legyen nektek.

Stell az ággyal szemben állt és önmagát figyelte, ahogy fejszik az ágyban, rezzenéstelen arccal, hófehér környezetben. Csak a lélegeztető gép csipogó hangja hallatszódott. Csak az ablakon beszűrődő fény világította be a szobát. Egy árva lélek sem volt a helységben. Úgy érezte, h örökre itt marad. Közelebb lépett az ágy végéhez, amely fából volt kialakítva. Kezét az ágy végén lévő fán végighúzta lassan és koncentráltan. Tetszett neki, ahogy a fa vonulata körbe halad. Lépések zaja és nesz zavarta meg, ami mögüle hallatszódott. - Hello, Stella! Végre találkozunk. – hallatszódott az ismeretlen hangja. Stell lassan hátrapillantott és nem mást talált maga mögött, mint magát a Halált. Stell gondolta, hogy megjelenik egy kaszás, de azt nem, hogy pont a Halál látogatja meg. A Halál újra megszólalt: - Sok jót hallottam ám rólad. De sosem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk. Stell arca kissé megmerevedett a Halált látván és hallatán. Azt hitte, hogy hamarosan meg fog halni. Az agyában lejátszott minden egyes emléket és lehetséges variációkon vetett fel magában, hogy hogyan menekülhetne meg. Általában a testen kívüliségből nincs menekvés, de ő Benett és nem adhatja fel és nem halhat meg ilyen körülmények felett.

Remélem tetszett ez a kis ízelítő. Már csak a vége hiányzik, amelyet próbálok minél hamarabb kitalálni.

Nem tudom mikorra lesz kész, de ha te kitaláltál valamit jelezd nekem:

Ahol elérhetsz: stellaangelforyou@gmail.com

Vagy facebookon: Stella Ashley Benett

Köszsönöm, hogy elolvastad.

Bye: Stell